Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Kivonulnak a parlamentbõl Gyurcsányék

Bertha László

2016.10.10. 09:08

A jövõben nem vesznek részt a parlament munkájában a Demokratikus Koalíció országgyûlési képviselõi.
BUDAPEST, 09:08

A jövőben nem vesznek részt a parlament munkájában a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselői – tudta meg az Index.

A parlamenti kivonulásról a hétvégén döntött a Gyurcsány Ferenc vezette DK elnöksége. A bojkott révén négy képviselő – Gyurcsány Ferenc, Oláh Lajos, Vadai Ágnes és Varjú László – nem vesz részt sem az üléseken, sem pedig a bizottsági munkában, illetve szavazni sem fognak bejárni.

Az alaptörvény értelmében megszűnik annak a képviselőnek mandátuma, aki egy éven keresztül nem vesz részt az Országgyűlés munkájában. Az Index szerint Gyurcsányék erre azt a megoldást találták ki, hogy majd egy év múlva bemennek egy „jelentéktelenebb” szavazáson gombot nyomni.

A pártelnök a Népszabadság felfüggesztése után hívta össze a DK elnökségét, ahol „nagy vita” után döntöttek a teljes bojkottról, amit várhatóan a mai nap folyamán jelentenek be hivatalosan.

(Index)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére