Gyurcsány kormányzását remekül meg lehet ragadni néhány címszóval: őszöd, böszme, rendőrterror, gázáremelés, lopás, korrupció, elszegényedés, Gordon és kordon.

Kordon.

Magyarország akkoriban egyvalamiben világelső volt: az egy főre eső kordonelemek számában. Ha nemzeti ünnep, akkor kordon. Ha felvonulás, akkor kordon. Ha politikusi beszéd, akkor kordon. Ha tüntetés, akkor kordon. Ha avatás, akkor kordon (meg felbukkant néha Gordon is). Ha Országház, akkor kordon.

Nem szükséges hosszadalmas esszéket és érveléseket írni arról, hogy bebizonyítsuk: a Népszava, a "szociáldemokrata napilap" ezek mellett teljes mellszélességgel kiállt.

Friss Róbert szerdai rövid cikkében a határ mentén felhúzott kerítést ekézi. Az egész cikket idecitálni felesleges, a lényeg ez:

"Valamikor naivan azt hittük, hogy érvekkel meg lehet győzni győzni ezt a hatalmat, ne csináljon ketrecet az országból, ha már egyszer élen jártunk a vasfüggöny lebontásában. Már csak nyelünk egyet."

Elgondolkodtatja az embert, ha egy gyurcsányista lap ketrecországozik.

Kit védett meg annak idején a kordon? Gordont, Gyurcsányt és Demszkyt a joggal dühös nyugdíjasoktól, akik a kordonok miatt nem tudták elég közelről dobálni a tojásokat és a rothadt zöldségeket.

Kit véd meg a kerítés? Elsősorban azokat az embereket, akik a határ közvetlen közelében laknak, Magyarországot, meg persze Európát, az Európai Uniót.