Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

"Isten csak a muszlimokat engedte fel Noé bárkájára"

Sümeghi Lóránt

2018.10.26. 12:00

Többek között ilyen és ehhez hasonló döbbenetes tanítások miatt büntettek meg egy nagy-britanniai iszlám iskolát, amely eleve be sem volt jegyezve a szigetország hivatalos tanintézményeinek nyilvántartásába.

Az Iszlám Tanközpont névre hallgató, illegálisan működő iskola vezetői – akik azt tanították az 5 és 11 éves kor közötti tanulóiknak, hogy a bibliai eredetű özönvíz idején Isten csak muszlimokat és állatokat engedett fel Noé bárkájára – az elsők, akiket Nagy-Britanniában megbüntettek a hatóságok illegális tanintézmény működtetése jogcímén.

A londoni bíróság vádja szerint a két vezető, Beatrix Bernhardt és Nacerdine Talbi hazudott a tanfelügyeletnek abban, hogy csupán kiegészítő jellegű oktatást végeznek, ugyanis a napközbeni órák után estére házi feladatot is kaptak a gyerekek, ezzel pedig kimerítették a nappali tagozatos iskolai tevékenység gyakorlásának fogalmát. Ennek dacára mégsem jegyeztették be az Iszlám Tanközpontot az országos tanintézmények nyilvántartásába – feltehetően azért, mert sejtették, az oktatás tartalma miatt az eleve nem kapott volna akkreditációt.

Allah csak muszlimokat és állatokat mentett

A tanfelügyelet bíróságon bemutatott tárgyi bizonyítékai között megtalálható volt egy házi feladatként feladott kérdéssor a bibliai özönvíz kapcsán. Ezen jól látható, hogy arra a kérdésre, hogy "kik és mik kaptak menedéket [Noé bárkáján]", a kitöltő azt írta 

muszlimok és állatok."

A feladatlapon a válasz mellett hatalmas piros pipa látható, továbbá egy tanári pecsét is, ami a kitöltő szorgalmas és precíz munkáját dicséri. 

Fontos leszögezni, az efféle szabályozatlan tanintézmények nemcsak azért veszélyesek, mert sok esetben teljesen szubjektív és/vagy hiányos, radikális tudást adnak át védtelen kisgyermekeknek, hanem azért is, mert bármilyen, a tanulókat hátrányosan érintő jogsértés rejtett marad a tanfelügyelet, így a hatóságok elől is.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére