Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Putyin most tette nagyhatalommá Iránt

Horváth József György

2015.11.23. 17:56

Oroszország elindította az Iránnak szánt S-300-as rakétavédelmi rendszerek leszállítását.
MOSZKVA, 17:50

Az iráni védelmi miniszter nyilatkozata alapján Oroszország az iráni naptári év végéig, vagyis 2016. március 20-ig leszállítja az Iránnak szánt S-300-as föld-levegő rakétarendszereket. Irán várhatóan két hónapon belül megkapja a rakéták nagy részét, és már javában zajlik az iráni katonai szakértők kiképzése a rakétarendszerek kezeléséhez.

A perzsa ország már régóta próbál hozzájutni olyan S-300-as rakétarendszerhez, mellyel erősítheti légvédelmét és növelheti nukleáris infrastruktúrájának biztonságát. Teherán és Moszkva között 2007 decemberében már létrejött egy 800 millió dolláros megállapodás az S-300-asok telepítéséről. 2010-ben, az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata alapján Moszkva kénytelen volt felbontani ezt a megállapodást, mivel az ENSZ BT megtiltotta hasonló fegyverek Iránba szállítását. Az iráni atomprogram korlátozásáról szóló tárgyalások sikere azonban az orosz-iráni tárgyalásoknak is lendületet adott. Az Irán és az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt állandó tagja, valamint Németország által júliusban megkötött megállapodás után a BT 2231. határozatában 2016-tól feloldja az ENSZ által korábban elrendelt büntetőintézkedéseket, feltéve, hogy Teherán betartja a megállapodást.

Vlagyimir Putyin hétfő kora délutáni teheráni látogatásán jelentette be, hogy a feloldja az atomenergia-ipari technológiák Iránba szállításának tilalmát. Az erről szóló rendeletet a Kreml hétfőn, Putyin iráni látogatásával egy időben hozta nyilvánosságra.

A rendelet értelmében, összhangban az ENSZ által elfogadott határozatokkal, Moszkva hozzájárul 300 kilogrammnál több dúsított urán Iránból történő kiviteléhez, amiért cserébe az orosz fél természetes állapotú uránt szállít a perzsa országnak. Az aráki reaktor a megállapodás egyik sarkalatos pontja. Az erőművet úgy kell átalakítani, hogy ne legyen alkalmas atomtöltet előállításához szükséges mennyiségű plutónium gyártására. A tárgyalások másik kulcskérdése a föld alatti fordói, lebombázhatatlan atomlétesítmény, amely a megállapodás értelmében nem állíthat elő dúsított uránt, és le kell állítani a benne működő centrifugák kétharmadát.

A megállapodásban szerepel, hogy Moszkva feloldja az Iránnak szállítandó S-300 rakétavédelmi rendszerek eladására vonatkozó tilalmat.

Az S-300-asokkal kiegészült iráni légvédelmi rendszer jól kiegészíti az iráni légierő kapacitásait, így elégséges védelmet nyújthat egy esetleges izraeli vagy szaúdi támadással szemben. Szakértők szerint az sem elképzelhetetlen, hogy az oroszoktól kapott föld-levegő rakéták egy részét Teherán végül Szíriába telepíti, ezzel is szorosabbra fonva a Rohani és Asszad közti együttműködést.

Az orosz döntést több nyugati ország és Izrael is bírálta.

(Reuters, MTI, The Washington Institute)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére