Ágyő keresztény Európa!

„Az iszlám egy francia vallás” – mondta Tariq Ramadan, svájci születésű muzulmán filozófus, a világ egyik legbefolyásosabb gondolkodója (aki nem mellesleg a pániszlamista Muzulmán Testvérek alapítójának unokája). Ramadan nagyon veszélyes vizeken evez, hiszen egyszerre hirdet egy nyugati típusú iszlámot, ugyanakkor mereven ragaszkodik a Korán rigorista értelmezéséhez, ami leginkább a totalitárius, intoleráns értékeket tartja követendőnek. Hogy miért érdekes mindez?

Csak Franciaországban 7 millió muszlim él, ami azt jelenti, hogy a 66 milliós ország több mint 10 százalékát az iszlám teszi ki. Számuk pedig egyre csak nő. A legszerényebb számítások szerint is ebből a 7 millió muszlimból 15 ezer ember az iszlám szalafita ágához tartozik, „akiknek radikális, fundamentalista hitvallása”, a „terrorizmussal való szimpatizálás” egyre inkább teret nyer a francia nagyvárosokban.

Európa más országaiban is hasonló a helyzet, amelyet a bevándorlási válság csak fokoz. Ma már eljutottunk odáig, hogy a radikális prédikátorok sem titkolják tovább, hogy a mecsetekben nap mint nap polgárháborúra buzdítják a híveket.

Lehet, hogy pár évtizeden belül igaza lesz Ramadannak és az iszlám tényleg francia, netán európai vallás lesz?

Az egész folyamatot „paradoxonnak” tituláló olasz újságíró, Giulio Meotti szerint, ha csak a radikális iszlámmal lenne probléma, nem lenne akkora gond, hiszen a biztonsági intézkedésekkel könnyen ki lehetne űzni Európából a szalafitákat.

Van azonban egy sokkal nagyobb veszély a kontinens számára, amit jóval nehezebb megfejteni és kezelni. Ez az úgynevezett „csendes honfoglalás.” Ennek, a szalafita ágnál moderáltabb irányzatnak, szintén célja a keresztény alapokon nyugvó társadalom lerombolása, igaz, hívei „jóval lassabban, de annál biztosabban” képzelik mindezt.

Sokan értelmiségi eszmeáramlatnak tartják a „csendes honfoglalást”, mert olyan neves egyetemeken bukkan fel, mint a Sorbonne. A dúsgazdag Öböl menti országok dollármilliókat invesztálnak neves európai egyetemekbe, melyből muszlim migránsok számára biztosítják az egyetemi „oktatást.”

Az arab országok mellett, az egyre nagyobb vagyonnal rendelkező európai muszlim szervezetek, például a Franciaországi Iszlám Szervezetek Uniója (UOIF) is támogatja a keresztényellenes, antiszemita muszlim közösségek integrációját.

Olaszországban szintén van egy a franciaországihoz hasonló, mérsékelt iszlamista szervezet (l’Unione delle comunitá ed organizzione islamiche in Italia – UCOII). A csoport legfőbb mecénása az a Sumaya Abdel Qader, aki a balközép koalíció első muszlim jelöltjeként jutott be a milánói tanácsba. Pártbeli ellenfele, Maryan Ismail nyílt levélben tiltakozott Qader nézetei ellen, mondván, a Demokrata Párt a „maradi” iszlámmal, s nem a plurális befogadó iszlámmal kötött szövetséget azzal, hogy Qadert jelölte a választásokra.

Nagy-Britanniában is van egy muszlim szervezet, amely már több mint nyolcvan saría alapú, arbitrációs bíróságokat tart fenn. Ez az úgynevezett „Islamic Justice”, amely mára komoly aggodalmat váltott ki a „hitetlen” európaiak körében.

Végül az is beszédes, hogy Szaúd-Arábia a szíriai menekültek befogadása helyett mecsetek építését finanszírozza Németországban.

Elnézve a számokat, az európai iszlám közösségek egyre növekednek. Mind a radikális iszlám, mind pedig a „csendes honfoglalás” a keresztény európai társadalmat fenyegeti, mert aki nem fogadja el a Korán minden szavát, az „hitetlennek” számít, és számolnia kell Allah büntetésével. Mi csak abban reménykedünk, hogy a közeljövőben nem ez lesz a „mainstream” iszlám.