Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Gyurcsány Ferenc milliárdokat bukott

Tóth Dalma

2016.09.28. 18:28

A Demokratikus Koalíció elnöke 2003-ban még a 40. leggazdagabb magyar ember volt. Egy évre rá, 2004-ben viszont már 10 helyet csúszott vissza, mivel rengeteg pénzt bukott el.

Gyurcsány a veszteséget a politikai szerepvállalásának tudta be.

A politikus vagyonát korábban 4,5 milliárd forintra becsülték, de ma már "csak" kétmilliárdja maradt. Hogy ne kelljen még nagyobb veszteségekkel szembenéznie, minden befektetésétől megválik és mindent elad – tudta meg az ATV. Az egykori miniszterelnök szerint a politikában vállalt szerepe miatt veszíthetett ilyen sokat.

Nekem annak idején azt gondolták, hogy lehet olyan négy és fél milliárd körüli vagyonom. Most nagyjából kettővel fogom befejezni"

– mondta Gyurcsány Ferenc. 

És hogyan tehetett szert az egykori miniszter ilyen hatalmas vagyonra? Azt egyelőre még nem tudjuk, de állítólag az ATV szerda esti műsorában arról is beszélni fog, hogyan szerezte az első millióját és milliárdját.

A DK elnöke ma értékpapírban tartja a pénzét és ingatlanokat már nem vásárol. Gyurcsány szerint két luxus maradt az életében, az egyik a budapesti családi háza a másik pedig egy kötcsei nyaraló. Elmondása szerint többéves Skodával jár, nincsenek luxusórái és nem költ más ékszerekre sem. A drága ruhákat azért nem veti meg.

(ATV)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére