Az Origo nagyinterjút közölt a Costes éttermek nagy befolyással rendelkező tulajával, Gerendai Károllyal.

Gerendai a Sziget Fesztivál projekt, a Szeretem Magyarországot klub, a Michelin-csillagos Costes éttermek első embere, aki számtalan elismerést és díjat mondhat magának. Gerendai a sikeres emberek non plus ultrája, egyszerűen csak „a” Gerendai.

Õ az, aki azt mondta Orbánról, hogy a miniszterelnököt nem különösebb izgatja a kultúra. Õ az, aki dörgedelmes hangon ostorozza a magyar elitet, mondván elvesztette hitelét és nem tud példát mutatni. Õ az, akinek minden szavára figyelni kell, hiszen ki más mutathatna példát, adhatna húzást a sikerre éhező magyar társadalomnak, ha nem „a” Gerendai.

Ehhez képest a sikeremberrel készült nagyinterjú a panaszkultúra csimborasszója. Egy szó se esik benne sikerről, nemzeti büszkeségről meg ilyenekről.

„A” Gerendai ugyanis nyavalygásban is felülmúlhatatlan, egy igazi zsúrpubi. Úgy beszél a Michelin-csillagos éttermeiről, mint egy csóró kis italboltos, aki arra panaszkodik, hogy az odajárók már hitelre isznak:

• A Ráday utcai Costes akkor lehetne üzletileg is sikeres, ha meglenne a második csillag, mert akkor lehetne az árakon egy kicsit emelni.
• A foglalásoknál se lenne annyi gond, mert most sokan végül nem érkeznek meg azok közül, akik előre lefoglalják az asztalt.
• Ráadásul, ezek a szemétláda vendégek még azzal sincsenek tisztában, „hogy dupla kárt okoznak, hiszen nem elég, hogy nem jönnek el és nincs bevétel, de nálunk nincsenek az utcáról beeső vendégek, így esély sincs arra, hogy az utolsó pillanatban feltöltsük a megürülő helyeket. Közben az előzetesen foglalni akaró vendégek egy részét meg elküldjük azzal, hogy nincs helyünk, hiszen valaki már lefoglalta, aztán este ott állunk az üres asztalnál, és szitkozódunk. De nem akarok panaszkodni...” 

Bár „a” Gerendai azt mondja, hogy nem akar panaszkodni, de mégse tudja megállni,  hogy tovább folytassa a vendégek ostorozását. 

• „Amiatt, hogy ezek drága éttermek, sokan azt gondolják, hogy nagyobb haszonnal is működnek. Az emberek csak az eladási árakat látják, azt nem, hogy miből áll össze egy étel ára. Ezért, ha azt látják, hogy kisebb az adag, mint egy átlagos helyen és mégis többe kerül, azt gondolják, hogy itt felháborító nyerészkedés folyik.” 
• „Arról nem is beszélve, hogy a fine dining műfajban sokkal magasabb a dolgozói létszám a vendégek számára vetítve. A Ráday utcában 25 ember dolgozik, miközben maximum 36 vendéget tudunk leültetni. Ha drágább emberből lényegesen többet dolgoztatsz és jelentősen magasabbak az alapanyagköltségeid, akkor bizony nemhogy luxusprofit nem képződik, de még a költségeket is nehéz kitermelni. Persze ebből a laikus vendég sokszor csak annyit érzékel, hogy kicsi az adag, az ár meg magas.”
• „Fura beidegződések vannak. Sokan még mindig azt gondolják, az a jó étterem, ahol nagy adagokat adnak, azzal már nem igazán foglalkoznak, hogy milyen minőségben.”

Tehát mindig a hülye vendég a hibás. A pénzéért sokat akar zabálni, és ha nem jön be, amit vár, akkor meg nyavalyog, hogy „kicsi az adag, az ár meg magas.”

Ami „a” Gerendai felől nézve úgy néz ki, hogy hiába magas az ár, ha kicsi a haszon. Márpedig a haszon az kicsi, mert

• az alapanyagok drágák;
• a jó munkaerő elmegy külföldre, ezért „el kell kezdeni a külföldi bérekkel versenyezni”;
• de hogy bért tudjon emelni, „ahhoz viszont vagy áfacsökkentés kell, vagy jelentős forgalomnövekedés, ideális esetben mindkettő.” 

De te hülye vendég, nehogy azt gondold, ha lesz áfacsökkentés, akkor majd gyakrabban jutsz el a Costesbe.

„Lehet, sokan kiakadnak majd, de szerintem ettől a lépéstől senki ne várja, hogy alacsonyabbak lesznek az éttermi árak. Szerintünk ettől az várható, hogy fejlődik és kifehéredik az ágazat.”

Meg talán lesz egy pici haszon, igaz, Karcsi?

Ha most az elegancia kedvéért félretesszük azt az egyébként egyáltalán nem lényegtelen kérdést, hogy sajnos a hülye vendég nem képes felnőni „a” Gerendai-féle életfilozófiához, még mindig itt marad a nyomasztó kérdés, hogy a fenébe nyavalyoghat ennyit egy sikeres ember.

Ha kissrácként ennek a tizedét nyafogtam, akkor apám összevonva szemöldökét, szigorú hangon csak ennyit mondott: „szedd már össze magad, fiam”.

Na mi lesz, Karcsi?