Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Feministák támadták a jóképû férfit a fotója miatt

Tóth Dalma

2016.10.21. 16:38

A pakisztáni osztálykülönbségekkel, a férfiak tárgyasításával és a fordított szexizmussal kapcsolatban emelte fel szavát néhány pakisztáni feminista újságíró, annak a jóképû pastu teaárusnak a tündérmeséje nyomán, aki egy róla készült fényképpel vált az internet sztárjává.

Az egész világ odavan a 18 éves Arsad Khanért, aki sokáig nem is tudott róla.

Tisztában voltam vele, hogy jóképű vagyok, de az embernek nincsenek kilátásai, ha szegény"

– mondta a fiú az AFP hírügynökségnek, hozzátéve, hogy a fénykép megváltoztatta a gondolkodását.

A gyorsan híressé vált képet az iszlámábádi piacon készítette egy arra sétáló fotográfus, majd feltette az Instagramra. A fotón Khan épp a pakisztániak hagyományos teáját készíti, miközben kékeszöld szemével egyenesen a kamerába néz.

A kép futótűzként terjedt a közösségi médiában, több tízezerszer megosztották október 14-e óta.

A fiú fotója és az azt övező felhajtás kapcsán azonban sokan felháborodtak.

Inkább ahhoz vagyunk szokva, hogy ilyesmi nőkkel történik meg, ezért elég furcsa, amikor egy férfi a főszereplő"

– mondta az AFP-nek Bina Shah feminista újságíró, hozzátéve, hogy csak mert az emberek unatkoznak, még nem szabadna mások életével szórakozniuk.

A szintén újságíró Maria Amir, Pakisztán legkeresettebb angol nyelvű újságja, a Dawn honlapján hangsúlyozta, hogy a fordított szexizmus is a szexizmus egy formája. Amir ugyanakkor visszhangozta mások véleményét, amely szerint jelen esetben nem is a nemi, hanem a társadalmi hovatartozáson van a hangsúly.

A The Express Tribune című pakisztáni lap egyik cikkírója szerint a helyi elitet talán meglephette, hogy egy szegény ember is lehet jóképű, és hogy a szépség, valamint egyéb adottságok nem a pénz és a gazdagság függvényei.

Khan első televíziós szereplésekor nevetésben törtek ki a nézők. A fiú furcsán beszélt és látszott rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát az öltönyben, ami a nézőknek is feltűnt.

Egyesek aggodalmukat fejezték ki, hogy olyan embert használ ki a média, aki nincs felvértezve a hírnév és a siker árnyoldalával szemben. Khan azonban állítólag eddig egyetlen modellügynökséggel sem írt alá szerződést.

A fiatal fiú, aki a pastuk nagy részére jellemzően világos bőrű és szemű, harmadik gyerekként érkezett egy 17 gyerekes családba. Sohasem járt iskolába, de reményei szerint a hirtelen jött hírnév lehetőséget ad neki az "előrelépésre".

Nem ez az első eset, hogy egy véletlen fotónak köszönhetően az internet sztárjává válik valaki. Két évvel ezelőtt várt ismertté Jeremy Meeks, mint a világ legszexibb bűnözője.

 

Reading all posts. Thank you guys, this is overwhelming #thankful

JEREMY MEEKS (@jmeeksofficial) által közzétett fénykép,

 

Rendőrségi fotójáért megőrültek a nők. Illegális fegyverviselés miatt kereste korábban a stocktoni rendőrség, és azt is gyanították, hogy egy helyi banda tagja. Két év büntetést kapott, de korábban szabadulhatott. Nem először ült börtönbe, korábban kocsilopásért ítélték el. A férfi szerencsés volt, mert modellszerződést is kapott. A pastu teaárusnak egyelőre még nem ajánlottak modell munkát.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére