Az elmúlt napokban ismét világossá vált, hogy Brüsszel nem hajlandó elállni a kötelező betelepítési kvótától, melynek keretében a migránsokat osztanának szét az unió tagállamai között. A kvóta tehát valóság, hiába az európai kettős beszéd, valamint a magyarországi ellenzék kicsinyes pártpolitikai megfontolásai.

A kényszerbetelepítés a biztonsági és társadalmi kockázatok mellett a szuverenitás kérdését is felveti, hiszen egy közösség beleegyezése nélkül akarják megszabni, hogy kivel éljen együtt.

A kvótarendszer nem a szolidaritásról, nem a megoldásról, hanem a probléma szétterítéséről szól. Arról szól, hogy az elhibázott nyugat-európai bevándorláspolitika következményeit a keletre történő exportálással enyhítsék.

Magyarország a migrációs válság megoldásában érdekelt, nem pedig a problémák és a súlyos következmények itteni megjelenésében. Én ezért fogok nemmel szavazni október 2-án.

Nem hatnak meg a baloldali véleményformálók, akik egyszerű gyűlölethadjáratról beszélnek a migránsokkal szemben. Ez a népszavazás mindenekelőtt rólunk szól, rólunk magyarokról, a mi életünkről, az utánunk következők életéről és mindannyiunk biztonságáról. Senki más nem dönthet helyettünk.

A népszavazásnak tehát súlya van. Mindezt jelzi az is, hogy európai szinten is megszólaltak a szirénhangok. Ez persze nem véletlen, hiszen az október 2-ai népszavazásnak komoly következményei lehetnek, mind politikai, mind pedig jogi értelemben. Olyan következményei, melyek nem szolgálják a megbukott európai elit érdekeit.

De térjünk vissza Magyarországra.

Bizonyára sokan emlékeztek még a 2004-es népszavazásra, amikor az MSZP és az azóta már megboldogult SZDSZ 23 millió román bevándorlóval riogatta az akkori közvéleményt a határon túli magyarok állampolgárságának ügyében.

Az október 2-ai kvótareferendum pedig egy ilyen ügy, a magyarság ügye. Ne hagyjuk, hogy 2004 szelleme kísértsen.