Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A szocik minden reményüket Botkába fektetik

Sümeghi Lóránt

2016.12.23. 11:28

Az MSZP vezetése támogatja Botka Lászlót is abban, hogy õ legyen 2018-ban a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltje.

Molnár Gyula pártelnök felkérte Botka Lászlót, hogy az MSZP következő elnökségi ülésén tárgyaljanak a menetrendről, tervekről és az ország számára nyújtott programról, ami 2018-ban az egyetlen valódi sikerhez:

a Fidesz legyőzéséhez vezet.

Ehhez újabb lendületet ad, hogy Botka László, az MSZP szegedi polgármestere bejelentette, hogy vállalná a miniszterelnök-jelöltséget. Hozzáteszik, hogy az elmúlt fél évben az MSZP más ellenzéki pártokkal tárgyalva pontosan azt képviselte, amit Botka László javasolt:

  • közös ellenzéki listát,
  • a választókerületekben a legerősebb jelöltek indulását,
  • és új baloldali politikát.

Ezen politika megvalósítása érdekében minden valós erővel rendelkező demokratikus ellenzéki párttal, a civilekkel és a szakszervezetekkel is egyezségre kell jutni - olvasható a párt közleményében.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére