Szerezzük vissza Nagy-Britanniát – kiabálták a Brexit hívei és köztük tömegével
a tisztességben megőszült, megpocakosodott brit nyugdíjasok. A közvélemény-
kutatások tanúsága szerint az 50 év fölöttiek körében bőven fölényben voltak a
kilépéspártiak. Plusz ezek a generációk nagyobb arányban mennek el voksolni,
ahogy ez például a magyar választásokon is igaz.
Szóval a nyuggerek valagba rúgták az elitet. Forradalom járókerettel.

A CBI, az IMF, az OECD, az IFS szakértői egyszerre huhogták a médiában milyen
gazdasági összeomlás és elszegényedés követi majd a Brexitet. Az egyik
nemzetközi hírcsatornának nyilatkozó brit papa azonban röviden helyretette a
dolgot és összefoglalta a lényeget: „Nagy-Britannia erős. 2-3 év és kiheverjük a
kilépést”.

Take it easy. Az elit hazudik – as usual. Ráadásul a britek fele – jogosan – úgy
érezte ő azért többé-kevésbé kimaradt abból a gazdasági prosperitásból, amit az
elit annyira félt.

A távozók kampányának legerősebb – bár sokak által vitatott – érve az volt, hogy
a heti 350 millió fontot, amit az EU-nak penget az ország, költsék inkább az NHS-
re, azaz a brit egészségügyi rendszerre.
Szóval Juncker italszámlái és utaztatása helyett a britek költsenek inkább
járókeretkre. Ez jogos.

Az EU elhibázott migrációs politikája, a milliók laza beengedése kiverte a
biztosítékot. A brit nagymamák és nagypapák nem akarnak több szírt, irakit,
pakisztánit, iránit, vagy törököt látni, de most már lengyelt, magyart, románt
sem.
Mindenki menjen szépen haza.

Az egyébként EU párti kormányfő jól beleállt a küzdelembe és azt megelőzően az
offshore botrányba is.
Iskolapéldája ez annak milyen hatékony, amikor egy megtépázott imázsú
politikus az élére ugrik egy kampánynak. Főként, hogy munkáspárti szavazókat
is meg kellett volna nyernie a maradásnak.

A híres Labour Party, amely olyan vezetőket adott a szigetországnak, mint Tony
Blair, képtelen volt megszólítani saját választóit. Hogy miért? Mert belpolitikai
okokból nem akartak közösködni más EU párti erőkkel a kampány során, így
üzenetük ellentmondásos volt a választók számára. Jónapot.

Boris Johnson, korábbi londoni polgármester, toryként beleállt a Brexit táborba –
azaz saját pártja (annak egy része) is szembement Cameronnal.
Boris megáltta a lehetőséget, ne hibáztassuk érte, David kiállt a szakadék szélére
és azt kiabálta: ha bukik az EU tagság, ő tuti lemond. Boris fogta és belelökte. Ha
már ott állt ugye. Na jó, csak véletlen volt.

Évekig tartott a kezdetekkor, hogy csatlakozzanak. A brit politika és a média egy
része évtizedeken át volt szkeptikus és kritikus az EU-val.

Na most beérett. Viszlát srácok.